IWC
2018. december 16. írta: Chronostyle

IWC

Kevés olyan óramárkát ismerünk, amelyiknek az IWC-hez hasonlóan jól dokumentált a története. A cégalapító Florentine Ariosto Jones és az őt követő vezetők határozták meg a ma is virágzó cég útját, és ők voltak akik sokszor még a kollekciók kialakításában is szerepet vállaltak, ahogy az az IWC pilótaóráinak esetében is történt.

 

F. A. Jones nevét ma is nagy tisztelet övezi, ami különösen indokolt, ha a kezdeti évek nehézségeinek leküzdésében vállalt szerepét is ismerjük.

Jones korábban sikeres vezetője volt a bostoni E. Howard Watch & Clock Co. vállalatnak, európai álma pedig az volt, hogy képzett, de viszonylag olcsó svájci munkaerőt felhasználva az amerikai gyártásúnál olcsóbb, de minőségi órákat exportálhat majd Amerikába. Ám arra nem számított, hogy két komoly nehézséggel is szembetalálja magát Svájcban. A munkások toborzása volt az első, a svájci órások ugyanis még otthon dolgoztak akkoriban, az üzem, az Amerikában már létező gépesített óragyár fogalma még ismeretlen volt számukra. De, hogy a változás majd a fejekben is megtörténhessen, először is egy üzemre, vagyis épületre, gépekre és az azokat meghajtó energiára volt szüksége Jonesnak.

A megfelelő lehetőségeket és helyszínt keresve találkozott Jones Johann Heinrich Moserrel, egy schaffhauseni órásdinasztia harmadik generációs tagjával. A húszas éveiben járó Jonessal szemben ő már a hatvanon is túl volt, de túl volt egy Schaffhausen óraiparát energiával ellátni képes apró vízierőmű és néhány folyóparti üzemépület felhúzásán is.

A villamos árammal ellátott első épületet Mosertől bérelte tehát Jones, de a problémák ezzel nem oldódtak meg. Az amerikai importkorlátozás után csődöt jelentett, majd jött a bankhitel, a gazdasági krízis, aztán egy újabb csőd, minek után a svájci Rausenbach-család tulajdonába került a cég.

A vásárló Johann Rausenbach-Vogel alig egy évvel az üzlet nyélbe ütése után elhunyt, a céget pedig veje, Ernst Homberger vitte tovább. Az ő fiai, Rudolf és az idősebb, 1908-ban született Hans is korán belekóstolt a repülés örömébe, az 1930-as években már mindketten sportrepülőpilóta-képesítéssel rendelkeztek. Rudolf később a katonai pályát választotta, németek lőtték le a svájci légierőben harcoló Me–109-es gépét 1940-ben. De ő és később majd az IWC vezetőjévé váló bátyja, Hans is győzködték a papát már 1930 óta, hogy gyártson a cég órákat végre nekik, pilótáknak is. Ernst Homberger egészen 1955-ben bekövetkezett haláláig irányította a céget, de Hans fiát már ’34-től kezdődően bevonta a vezetői munkába. Talán ennek, pontosabban Hansnak köszönhető, hogy 1936-ban végre eljött az ideje, hogy bemutassák a legelső, speciálisan pilótáknak készült IWC-órát. A fekete számlapos órára arab számok kerültek világító festéssel, feltűnően erős és ugyancsak világító mutatókat kapott, valamint az üveg köré egy rovátkolt külső tárcsa is került, aminek forgatásával a rajta található jelzőháromszöget a kívánt állásba lehetett forgatni. Az akkoriban nagynak számító 37,5 milliméteres speciális órába az IWC akkor még friss, csak 1935 óta gyártott c.83-as szerkezete, annak is egy különleges, –40 és +40 fok között is pontosan működő, antimagnetikus alkatrészekkel készülő verziója került. Ez a 12 léniás átmérőjű, kismásodperces mechanizmus volt a cég legmegbízhatóbb szerkezete akkoriban, ami egészen 1949-ig maradt gyártásban, s a 15 év alatt 69 600 darab készült belőle. Pilótaórákba persze alig a tizede került, a háborút túlélt darabok pedig nagyon keresettek, de kis szerencsével még elcsíphetünk egy-egy c.83-as szerkezettel készült régi IWC-t, ami még aranytokban is olcsóbb lehet, mint a sokkal ritkább pilótaverziók acélból.

Már dúlt a világháború, amikor a Luftwaffe megrendelésére, azon belül is a navigátorok részére készített az IWC 1000 darab pilótaórát. Az egyszerűen csak „die Große Fliegeruhr”-nak becézett óra rászolgált a nevére, 55 milliméteres átmérőjével, 16,5-ös vastagságával és 185 grammos súlyával ma is rekorder; ez az 1940-es modell az IWC által valaha gyártott legnagyobb karóra.

Bár egyes legendák megemlítenek egy 1936 és ’44 között 430 példányban készült Mark IX-es órát is, de lehet, csak a ’36 óta gyártott „special pilot”-ot nevezik sokan így. Mark X-nek pedig a brit pilóták részére a háború során leszállított darabokat becézik, a tény azonban az, hogy csak 1948-ban jelent meg Mark névvel óra, a Mark XI-es. Kettős falú, belül lágyvas tokozás, kilökődés ellen biztosított óraüveg és a központi másodpercmutatós, már ütésbiztosítással is rendelkező c.89-es szerkezet jellemezték. A Brit Királyi Légierő már 1949-ben rendszeresítette a Mark XI-et, később aztán más nemzetek is ezt választották hivatalos pilótaórájuknak.

1993-ban aztán feltűnt a Mark XII is, és ezen az úton haladt tovább az IWC, amikor 1999-ben megjelent a piacon a már 38 milliméteresre nőtt Mark XV-tel, azóta pedig már a 2016-os Mark XVIII-nál tartunk.

Az IWC egyszerű, de katonai igényeknek is megfelelő első pilótaóráinak és a hatalmas Große Fliegeruhrnak is megvannak tehát a mai utódai, ráadásul ott vannak még a kronográfok is – manapság már ezek alkotják a kollekció legfontosabb részét –, és nem szabad megfeledkezni az IWC 2003 óta elérhető Spitfire-kollekciójáról sem. A Spitfire-pilótaórákkal a háborús katonai repülés háttérbe szorulására, a polgári repülés bekövetkezett aranykorára reagál az IWC. Egy Spitfire-óra a letűnt korok légi hőseinek világára csak messziről emlékeztet, ez már a modern világ repülős szakembereinek stílusában készül.

A Spitfire-család óráihoz hasonló eleganciájúak, de még azoknál is különlegesebbek az Antoine de Saint Exupery Alapítvánnyal való együttműködésből született Le Petit Prince-modellek. Az alapítvánnyal már tíz éve tartó kapcsolat jegyében három újdonsággal készült az IWC 2016-ban, melyekre majd még visszatérünk.

Minden év fontos valahogyan az IWC-nek is, 2016 pedig épp a pilótaóráik megújulása okán vált nagyon fontossá a schaffhausenieknek. Az újdonságok januári debütálására láthatóan jól reagált a piac, jelenleg a pilótaórák a legkeresettebbek az IWC kollekciójában.

A Mark-sorozat új tagja méretét tekintve kifejezetten visszafogott, hiszen évtizedek óta tartó lassú növekedése – ami a 36 mm-es Mark XI-től a a Mark XVII 41 mm-éig tartott – most megállt és vissza is fordult. A Mark XVIII csak 40 milliméteres, szerény tehát, és minden felesleges sallangtól mentes.

Ugyanebben a visszafogott stílusban készült egy teljesen új, kisebb óra is, a Pilot Watch Automatic 36. Nyilván nem véletlen, hogy a legendás Mark XI méretét kapta, amivel meg tudja szólítani a feleslegesen nagy órák divatjától készakarva elforduló férfiak mellett akár a merészebb hölgyeket is. A méret kevésbé, inkább a számlapstílus és a tokforma határozza meg, hogy repülősóraként tekinthessünk az Automatic 36-ra, no meg a speciális üvegrögzítés és az elmaradhatatlan lágyvasból készült belső tokozás, hiszen ezek teszik csak igazán pilótaórává.

Ezúttal a klasszikus pilótakronográfot is megújította az IWC. A 43 milliméteres óra számlapja és dátumkijelzése is egyszerűsödött a korábbi verzióhoz képes, tovább közelítve ezzel az eszményi pilótaóra műszerjellegű megjelenéséhez. Ahogy az IWC acélból készülő pilótaóráinak többsége, a kronográf is kapható akár fémcsatos, akár bőrszíjas kivitelben is, de utólagosan stílusos „NATO”-szíjat is beszerezhetünk hozzá a cégtől.

Ennek az ikonikus pilótaórának elkészült most a Spitfire- és a Le Petit Prince-verziója is, amiknek viselése talán nem nyújtja az eredeti érzést, mint az alapkivitel, vagy pláne a speciális kerámiaverziók, de cserébe a mindennapi, elegáns viseletekhez is tökéletesen illik mindkettő.

Apropó kerámia! A feszültségmentes kerámiatömbök megmunkálásában igen nagy gyakorlatot szereztek az első ilyen Pilot megjelenése óta eltelt több mint 20 év során az IWC szakemberei, ennek a tudásnak a gyümölcseit pedig ma is élvezhetjük. A hagyományos katonai megjelenésűnek tekintett fekete Top Gun-modellek mellett az amerikai tengerészet pilótáinak kiképzőbázisáról elnevezett khakiszínű Miramar-széria pilótaórái is cirkóniumkerámia tokkal készülnek.

A 2002-ben bemutatott és még napjainkban is sikeres acéltokos Big Pilot’s-óra mérete elmarad ugyan a korabeli 55 milliméterétől, de 46-os átmérőjével és különösen a 7 napos járástartalékával bőven a mezőny fölé nő. Ugyanekkora és ugyanezt tudja az ennél sokkal szigorúbb kinézetű Top Gun-verzió is a maga fekete kerámiatokjával.

Észrevenni, hogy méretben és technikai paraméterekben többnyire nem, csak anyaghasználatban és dizájnrészletekben, leginkább színekben térnek el a Top Gun, a Miramar, a Spitfire és a Le Petit Prince modellek az alap pilótakollekció darabjaitól. De persze mindig vannak kivételek, egy ilyen a Big Pilot’s Watch Annual Calendar Edition Le Petit Prince is. Először is tudni kell, hogy csakis aranyból készül majd az órának mind a 250 majdan legyártandó példánya. Még fontosabb talán, hogy olyan szerkezetet kapott a kis herceg, amit eddig csak a Portugieser-sorozat legújabb tagjaiban csodálhattunk meg. Az évesnaptár-komplikáció különbözteti meg ezt a limitált újdonságot mindegyik más Big Pilot’s-órától, és hát ez elég komoly különbség. Amellett, hogy a 12-es alatti ablakok egyikében a hónap neve is leolvasható, az jelenti az igazi kényelmet, hogy a naptár szinte mindig helyesen mutatja az adott nap dátumát is. Azért „szinte”, mert évente egyszer, februárban segíteni kell egy kicsit neki, de ki ne vállalná, hogy beállíthassa ennek az órának a dátumát?!

A 2017-es évben aztán egy gyökeresen megújult DaVinci-sorozattal állt elő a cég. A néhány évig favorizált hordóforma után most visszatértek a körhöz, és visszatértek egy, a legelső, 1985-ös DaVinci-órán alkalmazott, különleges szíjrögzítés alkalmazásához is. Az óraszíj most sem közvetlenül csatlakozik az óra tokjához, hanem annak egy mozgó, „lengő” darabján keresztül. Ez a korántsem ismeretlen, de ritka megoldás lehetővé teszi, hogy különböző vastagságú csuklókra is egyforma kényelemmel simuljon az óra. Az új DaVincivel annak a kulturált, elegáns vonalnak a kínálatát szélesíti az IWC, amit a Portofino és Portugieser óráik már eddig is képviseltek. A Portugieser-kollekcióban még csak az egyes modellekhez kapható színes szíjak jelzik, hogy sok év kihagyás után végre már a hölgyekre is odafigyel a cég, a Portofino-családban azonban már feltűntek a kifejezetten nekik szánt darabok is. Folytatódni látszik a női órák térnyerése az új DaVinci-kollekcióban is, de azért most se gondoljunk valami körömnyi kis miniatűrökre. A női DaVinci-darabok 36 milliméteres átmérője manapság úgy a női középméretnek felel meg, de a fentebb leírt szíjrögzítésnek hála, még a különösen vékony csuklókon is szépen mutatnak. És persze minden darab mechanikus, automata, mert ebben még a hölgyek kedvéért sem enged az IWC; a kvarcóráknak Schaffhausenben nincs helye. Igazi, mechanikus komplikációként még egy csinos holdfáziskijelzés is megjelenik egyes darabokon. Nem tudni, hogy majd ez, vagy továbbra is a gyémántok vonzzák jobban a hölgyeket, de a biztonság kedvéért készül 36-os DaVinci egyszerre holdfázissal és gyémántokkal is.

Rövid idő alatt is nagy népszerűségre tehet majd szert a méretben itt következő, 40 milliméteres DaVinci Automatic, a DaVinci Perpetual Calendar Chronograph pedig a kollekció egyik kiemelkedő darabja. A 1985-ös korabelivel szemben a mai változatnak már az alapszerkezete is az IWC-manufaktúrában készül, s a Kurt Klaus-féle legendás óra öröknaptármoduljának egy modernizált, könnyebben leolvasható és kezelhető változatát kapta meg. Az órakülönlegesség első elkészült darabjai várhatóan valamikor ősszel, de mindenképp még 2017 karácsonya előtt kerülnek a boltokba, így a Watch de Luxe-ba is, és az előrendelések sorrendjében kerülnek majd a vásárlókhoz.

IWC

A bejegyzés trackback címe:

https://chronostyle.blog.hu/api/trackback/id/tr814491212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása