A LONGINES nagykövete: Andre Agassi

2018. szeptember 17. 17:48 - Chronostyle

ambassador-enus-andre-agassi-800x996.jpg

 

1970-ben született Andre Kirk Agassi amerikai profi teniszező. 2011-től tagja a Teniszhírességek Csarnokának. Grand Slam-tornán egyesben nyolc alkalommal lett bajnok. Ő az egyike annak a hét teniszezőnek, akik mind a négy Grand Slam-tornát megnyerték. 17 ATP Masters Series tornát nyert.

 

1997 és 1999 között Brooke Shields volt a felesége. 2001-ben vette feleségül Steffi Grafot, két gyermekük született. Németországban, Las Vegasban, San Franciscóban, New Yorkban rendelkeznek lakással és egy tíz üléses magánrepülőgéppel is.

 

 

andre-agassi-02.jpg

 

2006-ban jelentette be, hogy a 2006-os US Open lesz az utolsó verseny amelyen elindul, ebben az évben szeptember 3-án lezárult 20 éves karrierje. A teniszstadionban nyolc perces állótaps és ovációval tisztelegtek előtte, a tömeg őrjöngött, amikor a teniszlegenda a könnyeivel küszködve azt mondta:

 

Az eredményjelző tábla szerint ma vesztettem, de azt nem tudja kifejezni, amit nyertem. Az utóbbi 21 évben hűséget találtam. A pályán is és az életben is hajtottatok engem. Inspiráltatok. Azt akartátok, hogy sikerüljön, még a legrosszabb pillanataimban is. És nagylelkűséget kaptam. Engedtétek, hogy a vállaitokra álljak, és így valóra válthassam az álmaimat, amiket soha nem tudtam volna megvalósítani nélkületek. Az utóbbi 21 évben Titeket kaptalak. Most magammal viszlek titeket és az emléketeket, és megőrzöm egész hátralevő életemben. Köszönöm…”

 

1994-ben hozta létre alapítványát, amelyen keresztül a Las Vegas-i ifjúságot támogatja képzési lehetőségek biztosításával. 2001-ben egy köziskolát is nyitott a veszélyeztetett gyermekek számára.

 

2007-ben lett a Longines nagykövete.

 

andre-agassi-03.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://chronostyle.blog.hu/api/trackback/id/tr9214245651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.